Nemrégiben, elõzetes kísérlet formájában, elvégeztük 4 kanca megtermékenyítését is, melyek közül csak egy maradt vemhes. Az eredmények nem tekinthetõk jónak, de nem teljesen negatívak, ha figyelembe vesszük, hogy a friss spermával történõ mesterséges megtermékenyítés a legjobb környezeti körülmények és az állat legjobb állapota esetén is 67-70%-ban eredményez vemhességet. A mi esetünkben fontos figyelembe venni, hogy a megtermékenyítésre kijelölt kancák közül kettõ nem volt optimális állapotban a megtermékenyítés idõpontjában; nyilván a környezeti körülmények sem a legoptimálisabbak ennek a technikának az alkalmazására. Nem elegendõ a megfelelõ spermával rendelkezõ csõdör, olyan kancára is szükség van, mely nem csak kiváló egészségi állapotban van és a szaporodási szervei is tökéletesen mûködnek, hanem a megfelelõ pillanatban is kerül megtermékenyítésre, tehát a lehetõ legközelebb a peteérés pillanatához. Mint köztudott, a nõstény lovak tüzelési ciklusa meglehetõsen eltérõ idõtartamú lehet egyedenként, és ez megnehezíti a peteérés pillanatának meghatározását, ha nem mûködik közre tapasztalt állatorvos is.
A mesterséges megtermékenyítés alkalmazásának egyik legnagyobb akadálya a bardigiano esetén, a más fajtáknál és területeken tapasztaltakon felül, a lovak ginekológiájában tapasztalatot szerzett állatorvosok hiánya.
Ha a Val Taro és Ceno környéki hegyi Közösség területét vesszük alapul, ahol a bardigiano lovat tenyésztik, és különösen Bardi, Bedonia és Borgotaro települések környékét, azt látjuk, hogy az utóbbi 10 évben jelentõsen csökkent a marhatenyésztés, legalább egyharmaddal. A marhák száma mellett, csökkentek az 1 és 5 egyed közötti gazdaságok, míg nõtt a marhák száma a kis- és közepes vállalkozásokban. Az állatorvosok száma nõtt a fenti területeken, a 70-es évek 6 állatorvosi állomása helyett ma már legalább 12 ilyen állomás mûködik. Arra lenne tehát szükség, hogy a meglévõ, elsõsorban szarvasmarhára szakosodott állatorvosok, tapasztalatokat szerezzenek a lovak terén is, hogy azok kezelésében is közre tudjanak mûködni, a lovas fedeztetõ állomások felelõseiként. Ide kerülnek a csõdörökön kívül a fajta legjellemzõbb kancái is, a programozott fedeztetés és megtermékenyítés érdekében. Az adott vállalat állatorvosának jelzésére, aki kiválasztja a kanca megtermékenyítésére legideálisabb pillanatot a peteérés során, a kanca két vagy három alkalommal kerül megtermékenyítésre a vállalat területén, vagy amennyiben genetikailag különösen értékes példányról van szó, a fedeztetõ állomáson.
A vemhesség a lovak esetén 340 napig tart. A vemhesség hosszúsága függ a fajtától és a magzat nemétõl is. A bardigiano esetén a vemhesség általában 330-336 nap a legutolsó fedezéstõl. A vemhesség az esetek többségében problémamentesen zajlik le. A kancák nagy része a vemhesség idejének jelentõs részét tölti a legelõkön, májustól novemberig, és ha az idõjárás jó volt és az esõk lehetõvé tették a legelnivaló erõteljes növekedését, a kancának nincs szüksége kiegészítõ táplálékra.
Két olyan momentuma van a vemhességnek, melynek különös figyelmet kell szentelni. Az elsõ a vemhesség 60-70 napjáig tart, a második ilyen idõszak a hatodik hónaptól a nyolcadik hónapig terjed.
A méhlepény, melynek feladata a magzat táplálása, a lovak nõsténye esetén a vemhesség második hónapjától kezd mûködni, ezért az ezt megelõzõ idõszakban az embrió "beágyazódása" az anyaméhben még nem teljes. Ez idõszak alatt az embrió táplálékát elsõsorban a méh nyálkahártyája által kiválasztott anyagból nyeri, a méhtejbõl.
Fertõzés vagy egyéb okok miatt könnyen elõfordulhat, hogy a petesejt vagy késõbb a magzat felszívódik vagy kilökõdik. Mivel nagyon kicsi, a tenyésztõ ezt általában nem veszi észre, és abban a hiszemben viszi ki az állatot a legelõre, hogy az vemhes. Hogy példát hozzunk arra, hogyan fordulhat elõ az embrió felszívódása vagy kilökõdése, említsük meg a bardigiano tenyésztési körülményeit.
Általában a kancát a tavasz elején termékenyítik meg, amikor a legelõ még nem áll készen, és a tápláléka túlnyomórészt széna. Sok kancát 30-40 nappal a fedezés után, amikor, ahogy mondani szokták, elutasítja a csõdörrel a párosodást, vemhesnek tekintenek és kiviszik a legelõre. Így durva váltással a sötét istállóból és a száraz étrendrõl átkerülnek a fénybe és a zöld eleség mellé. Ezek az ideális körülmények, a magas vitamintartalmat és részben a fûféleségek ösztrogéntartalmát is figyelembe véve, mely elindítja a petében a mûködési folyamatokat, az ösztrogénszint megemelkedésével a pete beágyazódását nehezítik.
Ily módon elõidézzük a vetélést kiváltó okokat.
Sokszor fordult elõ, hogy a vemhességük elsõ két hónapja alatt vizsgáltunk meg lovakat, melyek elfogadták a hím közeledését, ezért úgy gondolták, nincs bennük kiscsikó. Szerencsére a vizsgálat segített megelõzni egy vetélést. Ennek oka nagyon gyakran a táplálkozásban keresendõ. Nem csak a zöldtakarmány, fõleg a fûfélék és hüvelyesek okoznak ösztrogénszint emelkedést, hanem a széna is, ha nem tárolták megfelelõen és penésznyomokat tartalmaz.
A vetélést elõsegítõ körülmények kialakulását a tenyésztõ úgy akadályozhatja meg, ha idejében elkezd az állat etetésére szánt széna közé zöldtakarmányt keverni, mielõtt a ló legelni mehet. Ily módon a vitamin-hormon egyensúly, mely a vemhességet védi, nem szenved hirtelen változásokat. Ez okozhatja azt, hogy a ló idõlegesen elutasítja a szénát, mint alaptáplálékot, de egy olyan állat esetén, mint a bardigiano, mely kiváló alkalmazkodóképességgel rendelkezik, és mely a kényszerû téli mozgáshiány során hajlamos az elhízásra, a táplálék korlátozása elõnyös is lehet az emésztõrendszer és az egész szervezet számára.
A hetedik hónap tájékán egy újabb olyan idõszak veszi kezdetét, mely során kialakulhatnak a kanca vetélését elõidézõ körülmények. A vemhességnek ebben az idõszakában a placenta védõereje lecsökken a méh mozgásával szemben. Ilyenkor lecsökken a progeszteron, melyet kezdetben a pete választ ki, késõbb pedig a placenta. A progeszteron csökkenti a méhösszehúzódások erejét és elõsegíti az anya és a magzat közötti véráramot. A vemhesség hetedik hónapja körül csökken a progeszteron, míg nõ az ösztrogén mennyisége, amelynek éppen ellentétes a hatása a progeszteronhoz képest, és a méh összehúzódását, illetve a magzat kilökõdését segíti elõ.
Ebben az idõszakban különösen óvni kell a vemhes kancát minden olyan körülménytõl, mely potenciálisan vetélést válthat ki. Influenza jellegû betegségek esetén érdemes például felhívni az állatorvos figyelmét arra, hogy a kanca a vemhességnek ebben a szakaszában van, és így az orvos elrendelheti a vetélést megelõzõ kezelést.
A vemhesség legutolsó idõszakában nem tanácsos a kancát elkülöníteni megszokott istálló vagy box társaitól, illetve új egyedek közé helyezni, ahogy kerülendõ a jármûvel való hosszú ideig tartó szállítás is. Rövid szakaszokra inkább érdemes lábon elvinni.
A táplálkozásban sem szabad hirtelen változásoknak kitenni, ha nincs elegendõ zöldtakarmány, adjunk A és D vitamint az állatnak, melyek olyan anyagok, amelyek növelik az olyan hormonok tevékenységét, mint a progeszteron, amely különösen hasznos a vemhesség alatt. Végül elmondhatjuk, hogy a vemhesség végén, bár kerülni kell minden stressz helyzetet, ajánlatos naponta megsétáltatni a lovat. A vemhesség nem akadályozza a kanca használatát, de a hatodik hónap után mérsékelten vehetõ igénybe lovaglásra vagy igavonásra.
Az ellés, mely a kiscsikó világra jöttével és a méhlepény kilökõdésével ér véget, a vemhesség hosszú idõszaka után, a bardigiano fajta esetén nem okoz különösebb nehézséget.
A kanca gazdája számára azonban az ellés mindig nagyobb izgalmat okoz, mint például a szarvasmarha esetén.
A csikó születése fontos a gazdaság gazdálkodása szempontjából, de legalább ennyire fontos érzelmi szempontból, az a különleges szeretet miatt, mely az embert a lóhoz köti, és melynél talán csak a kutyával kialakított kötelék erõsebb.
Amikor csikó születik, a hír gyorsan terjed a szomszédságban, és mindenki sietve érdeklõdik az anya egészségi állapotáról, az utód kinézetérõl és nemérõl. A csikó néhány napig a család érdeklõdésének középpontjában áll, fõleg a gyerekek körében.
A ló esetén az ellést három részre oszthatjuk: elõkészület vagy vajúdás, kilökõdés szakasza és végül a méhlepény kilökõdése.
Az elõkészítõ szakasz az ellést megelõzõ néhány nappal kezdõdik, jellemzõje a medence kötõszövetinek ellazulása, a vulva és az emlõk megnagyobbodása. A megnagyobbodott emlõk elõre állnak, és a bõr alatti folyadék felhalmozódása, ödémája, akár az egész hasi tájékra kiterjedhet.
Az ellést megelõzõ utolsó 36-48 órában spontán módon anyatej jelenhet meg az emlõkön, melynek állaga sûrû és ragacsos; a mellbimbók végén ilyenkor a méhviaszra emlékeztetõ sárgás kupak alakul ki. Ez egyértelmûen jelzi, hogy a kanca közel van az elléshez.
A vajúdás során a kancának a legnagyobb nyugalmat kell biztosítani, elegendõen nagy és tiszta helyiségben szabadon kell hagyni. Minden ló, de fõleg az idegrendszerileg érzékenyebb fajták, mint a bardigiano, bár testalkata nem erre utal a hangsúlyozott fejjel, képes befolyásolni és késleltetni a vajúdás lefolyását.
A magzat kitolása egy hormon tevékenységének következménye, melynek neve osszitocin, és melyet az agyalapi mirigy választ ki.
Az osszitocin feladata a vérbe kerülve, hogy összehúzódásra kényszerítse a méhet, így megkönnyíti a magzat, és késõbb a placenta kitolását. Amennyiben valami megzavarja a kancát, fékezheti az összehúzódásokat és így késleltetheti a kitolást, de ez súlyosan károsíthatja a magzatot.
Az ellés során a kilökõdés szakaszát ma már távolról is ellenõrizhetjük, anélkül, hogy zavarnánk a kancát. Kihasználva azt a jelenséget, hogy az anyaállat a kitolás során, amikor a magzat a méh utolsó szakaszába, azaz a méhnyakba kerül, izzadni kezd a nyakánál és a vállainál, egy kis fémlapot szokás erõsíteni egy bõrszíj segítségével a ló nyakára. Általában ezt azon az estén teszik meg, amikor már látszanak a közeledõ ellés jelei és arra az éjszakára várható az ellés maga. A fémlemez gyakorlatilag villanykapcsolóként mûködik, és a kapcsolást a verejtékben található sós vegyület idõzi elõ. A lemez drótok segítségével kapcsolódik egy kis jeladó rádiókészülékhez, mely elemmel mûködik, és szintén a ló nyakára kell rögzíteni.
A jeladó a jelet egy vevõkészülékhez sugározza, néhány száz méter távolságra, ahol a gazdát fény- és hangjelzés figyelmezteti, hogy a kanca éppen most hozza világra utódját. Sok olyan istállóban, ahol értékes lovakat tartanak, már régóta alkalmazzák ezt a rendszert az ellés ellenõrzésére. Egy közönséges vágóállatnak nevelt csikó megmentése is meghozza azonban a befektetést, melyet a készülék megvásárlása jelent.
A bardigiano tenyésztése esetén, mivel általában egy vagy két kancát tart egy gazda, ritkán ennél többet, ilyen készülékeket a fedeztetõ állomásokon lehetne tárolni. Ezek aztán kikölcsönöznék a tenyésztõknek arra a rövid idõre, amíg a gazdaság területén az anyaállat ellése folyik. Néhány kanca esetén végeztünk olyan kísérletet, hogy zártláncú ipari televízión keresztül figyeltük az ellést, 100 méter távolságból, és a boxot valamint a gazda a házát kábellel kapcsoltuk össze. A boxban elhelyeztünk egy kis kamerát, mely alacsony fényviszonyok mellett is mûködött. A hordozható szerkezet ára nem túl magas, és a közelmúltban kikölcsönöztük a berendezést egy tenyésztõ számára egy olyan kanca miatt, melynél különösen szükséges volt az ellést kontrollálása.
Míg az elõkészítõ szakasz egy napig is tarthat, sõt még tovább is, a kitolás szakasza, mikor a magzat már a szülõcsatorna legutolsó szakaszába került, néhány percig tart. Általában 15 percen belül világra jön a csikó, és a placenta kilökõdése is megtörténik, röviddel ezután. Két órán belül lezárul az ellés, a csikó világra jöttével, majd a placenta kilökõdésével.
Fontos körülmény, melyet meg kell említeni, és a tenyésztõnek is tudnia kell, hogy a kanca nem eszi meg a méhlepényt. A méhlepényt általában a húsevõk, a sertések és nagyrészt a tehenek is megeszik, fõleg ha szabadban vannak tartva.
A bardigiano fajta esetén ritkán merülnek fel akadályok az ellés természetes lefolyását illetõen. A méhlepény visszatartása is ritkán fordul elõ, elsõsorban idõsebb lovaknál lehetséges, illetve elhízott egyedeknél, vagy vetélés után, valamint koraszülés esetén.
A méhlepény mesterséges eltávolítása nem okoz nagyobb nehézséget, mint a tehenek esetében, de a lónál nagyobb figyelemmel és körültekintéssel kell eljárni a beavatkozást követõen, hogy megelõzzük a fertõzéses és toxikus komplikációkat, melyek egyes esetekben az állat halálát is okozhatják.
A méhlepény kilökõdésével befejezõdik az ellés, és a tenyésztõ feladata innentõl az, hogy az anyaállat és a csikó jó egészségi állapotnak örvendjen, valamint hogy a szoptatás minden nehézség nélkül elkezdõdjön.
A bardigiano csikó, fõleg ha a legelõn jön világra, már közvetlenül a megszületését követõen élénk, és ez segíti az elsõ magához vett tej, az úgynevezett elõtej megemésztését és a magzatszurok ürítését.
Magzatszuroknak azt a székletanyagot nevezzük, mely a kiscsikó emésztõrendszerében keletkezik a méhen belüli tartózkodása során.
Ennek a székletnek az ürítése a csikó esetén nagyobb nehézséget okoz, mint a borjúnál. Mivel a csikó bélrendszere hosszabb, nagyobb mennyiségû magzatszurok halmozódik fel benne, és ehhez még az is hozzájárul, hogy a lovak esetén a vemhesség kb. két hónappal hosszabb, mint a szarvasmarhánál.
Amennyiben nehézségek lépnek fel a magzatszurok ürítésével kapcsolatban az ellést követõ néhány órán belül, a csikó nyugtalanná válik, a hasa alá rúg, felugrik és lefekszik, valamint szinte minden esetben verejtékezik a nyakán és az oldalán. Ebben az esetben érdemes beöntést alkalmazni és meg kell tisztítani a végbél utolsó szakaszát síkosítóval bekent kesztyûbe bújtatott ujjal. Ezzel a mûvelettel megszabadítjuk a végbelet a magzatszurok sötét sárga megkeményedett részeitõl, melyek eltorlaszolták a végbelet.
Ez a helyzet gyakrabban fordul elõ istállóban megkötve vagy szûk boxban tartott kancák ellése után, melyek tehát keveset mozogtak a vemhesség utolsó idõszakában. A legelõn ellõ kancáknál, illetve azoknál az egyedeknél, melyek elegendõ mozgásra kaptak lehetõséget, a csikónak ritkán van szüksége az ellést követõ bármilyen beavatkozásra.
Néha elõfordul a bardigiano fajta esetén, ahogy egyébként más fajtáknál is, az újszülött sárgaság fellépése.
A kiscsikó újszülött sárgasága vagy hemolízises anémia, a születést követõ 12-72 órában jelentkezõ betegség, mely az elsõ szopás után jelenik meg. A beteg csikó sokat alszik, gyenge, ezért szinte állandóan fekszik, és az anya hívására sem kel fel. A szemek és a száj nyálkahártyája téglavöröstõl a sárgás-zöld árnyalatig változó színt kap, míg normális esetben rózsaszínû.
Mindez azért következik be, mert az anyatejjel a csikó az anyjától olyan anyagokat, antitesteket vesz fel, melyek elpusztítják a vörösvérsejtjeit.
Ilyenkor a csikó vörösvérsejtjei, melyeket az apától örökölt és az anya vére, melybõl az antitestek bekerülnek az elõtejbe, majd a csikó bélrendszerébõl a vérébe, nem kompatibilisek egymással. Szerencsére ez nagyon ritkán fordul elõ, de sajnos amikor bekövetkezik, igen magas a halálozási aránya, azért is, mert a diagnózist általában túl késõn állapítják meg, és nem is könnyû felismerni. Amennyiben a tenyésztõ észreveszi a betegség jeleit, a kiscsikó alapos megfigyelésével az elsõ szopást követõen, azonnal fel kell függesztenie a szoptatást, és értesítenie kell az állatorvost, aki megteszi a szükséges intézkedéseket a mesterséges szoptatás érdekében. Egy rövid, 36-48 órás mesterséges szoptatás után az anyatejjel való táplálás visszaállítható.
Ha csikója van, a kancát fejni kell, még ha nem is szoptat, egyrészt a tejtermelés fenntartásához, másrészt, hogy továbbra is elfogadja az utódját. Általában a tejtermelés hosszabb ideig tartó szünetelése csökkenti az anyai ösztönt és az anyaállat nem fogadja el a csikóját.
A bardigiano ló leggyakoribb
betegségei
A lótenyésztés során különleges
fontossággal bír a fertõzõ és ragályos
betegségek kezelése.
A bardigiano ló tenyésztése során általában
nem lépnek fel különösen súlyos betegségek
vagy fertõzések. A bardigiano ló olyan állat,
mely jól tûri a szabadban tartást és ezért
különösen alkalmas a szilaj tartásra. Számos
esetben figyeltünk meg olyan példányokat, melyek a
téli idõszakot az erdõ védelmében,
vagy összetákolt menedékekben vészelték
át, a hegyekben jellemzõ hideg éjszakák ellenére.
Ez nyilván nem a javasolt megoldás, fõleg vemhes
állatok esetén, melyek a Val Taro és Ceno hegyi Közösségén
élõ lóállomány nagyobb részét
alkotják. Másrészrõl meggyõzõdésünk,
hogy amilyen káros lehet kitenni a kancákat a téli
nappalok és éjszakák rideg idõjárásának,
legalább ennyire káros megkötve tartani õket
az istállóban vagy szûk helyen, hosszú idõn
át bezárva sötét és nedves helyekre,
együtt marhákkal, birkákkal és tyúkokkal.
Azért tartottuk fontosnak ezt elõrebocsátani, hogy
érzékeltessük, mennyire fontos körülmény
a környezet a súlyosabb betegségeket kiváltó
okok között, mint az influenza.
A lovak influenzája minden lótenyészetben fellépõ
betegség, tehát a bardigiano fajtát sem kíméli.
Különbözõ formákban jelentkezhet. Néhány
évvel ezelõtt még nagyrészt a légutak
gyulladásos tünetei voltak többségben, orrfolyással
és kötõszövet gyulladással. Az antibiotikumos
kezelés a másodlagos bakteriális komplikációk
megelõzésére, néhány nap alatt biztosította
minden példány esetén a teljes gyógyulást.
Az utóbbi idõkben a vetélések nagyobb számát
figyeltük meg a vemhesség hetedik-nyolcadik hónapja
tájékán. Ahogy azt már korábban tárgyaltuk,
a vetélést ebben az idõszakban elõsegíti
a placenta gyengébb hormonális védekezése.
Sokszor a vetélés más betegségekre utaló
tünetek nélkül történik.
Az influenza kialakulásáért és számos
esetben a vetélésért a lovak esetén elsõsorban
2 vírus a felelõs, a Lóherpesz 1 és a Lóherpesz
2, melyek laboratóriumi kitenyésztése nem mindig
egyszerû.
A tenyésztõk megnyugtatására emlékezetünk
rá, hogy a fertõzés ma már megelõzhetõ
és kezelhetõ megelõzõ védõoltással.
Egy másik betegség, melyet az utóbbi idõben
figyeltünk meg a bardigiano tenyésztési területén,
a nemi Bõrkiütés (ezantéma) vagy jóindulatú
nemi baj (mely nem összetévesztendõ a rosszindulatú
nemi bajjal, mely teljesen más természetû és
szerencsére mi nem találkoztunk vele). A betegség
a kancát és a csõdört egyaránt érintheti,
és ahogy a neve is mutatja, szexuális úton terjed;
a betegség okozója a Lóherpesz 3 nevû vírus.
A bardigiano tenyésztési területén korábban
ismeretlen betegséget vágásra szánt kancák
és mének hozták be, melyek feltehetõleg külföldrõl
érkeztek, majd engedély nélkül kivitték
õket a legelõkre hízlalás céljából,
és feltehetõleg tiltott fedezésre is igénybe
vették õket.
A betegség vöröses színû kiütésekkel
jelentkezik, melyek elgennyesednek és elfekélyesednek, hasonlóan
azokhoz a tünetekhez, melyeket a legelõn tartott tehenek tõgyén
lehet gyakorta megfigyelni.
A himlõre emlékeztetõ sebek beborítják
a vagina nyálkahártyáját és a kanca
nemi szerve körüli bõrt, valamint a hímek péniszét.
A sebek egy hét és tíz nap közötti idõ
alatt gyógyulnak be, egyszerû fertõtlenítõ
kezelés és antibiotikumos kenõcs hatására.
Idõnként elõfordulhat bakteriális felülfertõzõdés,
melyek esetén kiterjedtebb kezelésre van szükség.
Természetes, hogy a betegség feltûnésekor azonnal
be kell szûntetni a fedeztetést.
A méh fertõzõ betegségei sokkal gyakoribbak
azoknál a kancáknál, melyek már ellettek,
mint a nõstény csikóknál. Gyakran a bakteriológiai
vizsgálat kimutatja olyan baktériumok jelenlétét,
mint a streptococcus és a stafilococcus, melyek a méh fertõzéseinek
lehetséges okozói, azokban a kancákban is, melyek
a klinikai vizsgálat során nem mutatnak semmilyen erre utaló
tünetet, csak éppen nem maradnak vemhesek.
A számtalan kontroll ellenére sem találtunk még
soha a bardigiano fajta esetében olyan baktériumokat, mint
a Haemophilus equigenitalis, melyeket más lóállományokban
a terméketlenség és a vetélések elsõszámú
okozójának tekintenek, Olaszországban és külföldön
egyaránt.
Ugyanez érvényes a fertõzõ anémiára
is, a számtalan ilyen irányú vizsgálat eddig
nem mutatta ki a betegséget a bardigiano ló esetén.
Azzal zárhatjuk tehát mondandónkat, hogy a Val Taro
és Ceno környéki lóállomány megfelelõ
tulajdonságokkal bír és ellenálló a
betegségekkel szemben. Ettõl függetlenül egyre
nagyobb elõvigyázatosságra van szükség,
hogy megakadályozzuk olyan fertõzések és ragályos
betegségek felbukkanását, melyek veszélyeztethetnék
a lótenyésztés területén a szelekció
és a fejlõdés érdekében tett erõfeszítéseket.
A sport és szabadidõs jellegen túl, a Val Taro és
Ceno környéki hegyi Közösség lovas kultúrája
elsõsorban kiemelkedõ fontosságú gazdasági
kérdés. Hosszú évek óta a lóhús
már nem a szegények eledelének számít,
és fogyasztása folyamatosan nõ. A 10 évvel
ezelõtti évi 150-180 levágott lóhoz képest
a Val Taro és Ceno környékén, ma 250-280 az
éves igény, és egyre növekszik, miközben
a helyi termelés stagnál.
Ha nem lenne behozatal, a helyi lóállomány rövid
idõ alatt eltûnne. De az élõ állatok
behozatalát különösen nagy körültekintéssel
kell ellenõrizni, hogy megakadályozzuk azt, ami még
ma is gyakran megtörténik, hogy a vágóhídra
szánt állatok megfertõzik a mi állományunkat.
Fontos hír lehet a területünkön élõ
lóhús fogyasztók számára, hogy a legújabb
kutatások a Pármai Egyetem Állatorvosi Karán
kiderítették, hogy a hegyeinkben nevelt lovak húsa,
akár csikó, akár felnõtt, átlagosan
alacsonyabb mennyiségben tartalmaznak olyan anyagokat, mint például
a kadmium, az importált lóhúshoz képest. A
legelõk vagy a fajta érdeme? Nehéz ezt megmondani,
de mindenesetre ez egy plusz pont a hegyi állattenyésztés
mellett, figyelembe véve az ember egészségét
fenyegetõ kockázatot, melyet az élelmiszerekben található
nehézfémek jelenléte okoz, mint az ólom, higany,
kadmium, stb. A Csernobil következményeképpen fellépõ
radioaktív szennyezõdés aggodalmat váltott
ki az itteni lakosság körében is, ezért sietek
leszögezni, hogy a Pármai fizikai egészségügyi
intézettel együttmûködésben végzett
vizsgálatok egyértelmûen bebizonyították,
hogy a radioaktivitás értéke, Cs 137-re vonatkozóan,
a Val Taro és Val Ceno környékén tenyésztett
lovakban és más állatokban jóval az egészségügyi
határérték alatt maradt.