Táplálás és takarmányozás

Táplálás és takarmányozás

Antonio Lucio Catalano

1) A ló emésztõrendszerének felépítése és mûködése
A ló növényevõ, egyszerû gyomrú állat, melyet korlátozott méretû gyomor és jól fejlett, nagy bélrendszer jellemez.
Az emésztõ rendszer mûködése ezért ezeknek az anatómiai jellemzõknek van alárendelve.
A fogak elrendezése (1. táblázat) és az emésztõcsatorna elsõ részének anatómiája megfelel az egyszerû gyomrú állatok jellemzõinek, míg a bélrendszer nagy mérete az összetett gyomrú állatokéhoz hasonlítható (2. táblázat és 1. ábra), és itt történnek a fontos erjedési folyamatok, illetve a tápanyagok felszívódása.
A ló esetében, a kérõdzõkkel szemben, a mikrobás emésztés lényegében a vastagbélben történik, tehát az enzimes emésztés után, mely a vékonybélben zajlik. Az emésztés folyamatának sorrendje tehát az alábbi:

1. Táblázat: egyes háziállatok fogainak elrendezése

	Ló	Szarvasmarha	Juh	Sertés
Metszõfogak Szemfogak Elsõ õrlõk Õrlõfogak	3/3 1/1* 4/3 3/3	0/4 0/0 3/3 3/3	0/4 0/0 3/3 3/3	3/3 1/1 4/4 3/3

* 0/0 a kancák esetében. Bár elõfordul, hogy nõstényeknek is kinõ a szemfoguk, de ezek általában terméketlenek.

2. Táblázat: a ló és a szarvasmarha emésztõrendszerének összehasonlítása

Hosszúság (méter)		Ûrtérfogat (liter)		Különbözõ részek ûrtérfogata (liter)
Összesen	Testhossz arányában	Összesen	100 kg testsúlyra	Gyomor	Bél	Vakbél
Ló: 30 Marha: 50	20/1 30/1	230 320	40 50	15 200	190 110	30 10

1. Ábra - a táplálék útja (diagramm)

a)	Gyomor: befogadóképessége nagyon korlátozott, 15 és 18 liter között van; ez a jellemzõ okozza azt, hogy a lenyelt mennyiség nagy része emésztetlenül kerül a következõ szakaszba; ennek a problémának a kiküszöbölésére a napi takarmányadagot több részletben kell a lónak adni (legkevesebb napi 3-4 alkalommal). A gyomornedvek hatóanyagai a pepszin, a sósav, melyek ha a gyomorban töltött idõ elegendõ, képesek megkezdeni a fehérjék lebontását is. A mikrobás erjedés nagyon korlátozott és a keményítõ, valamint az oldható cukrok lebontását végzi illékony zsírsavakká (ecetsav, propionsav, és butirsav), valamint tejsavvá. Ezek a jellemzõk teszik lehetõvé a jobb emésztési képességet koncentrált élelmiszerek esetén a zöldtakarmánnyal szemben; ezen kívül, a gyomor kis mérete miatt, a gyomornedvek igazából csak a lenyelt táplálék utolsó részére képesek hatékonyan hatni: ezért ajánlatos elõször a szénát adni az állatnak, melyet amúgy sem a gyomor emészt meg, aztán a koncentrátumokat, melyek utoljára érkeznek a gyomorba, és így jobban érvényesül rájuk az emésztõ hatás, valamint nem tolja õket gyorsan tovább az esetleges utánuk érkezõ táplálék a vékonybél felé.
b)	Vékonybél: itt zajlik az enzimes emésztés a nitrogént nem tartalmazó kivonatok, zsírok, proteinek, ásványi anyagok és vitaminok tekintetében. Az enzimek nagy része a bélbõl ered, de részben a bélrendszerhez kapcsolódó mirigyekbõl is származnak (hasnyálmirigy és máj). Ezeknek az enzimeknek köszönhetõen, a táplálékban lévõ tápanyagok egyszerûbb elemekre bomlanak, elsõsorban glukózra, melyek a bélfalakon keresztül közvetlenül felszívódnak.
c)	Vastagbél: az emésztési folyamatok, melyek ebben a szakaszban zajlanak, szinte kizárólag a vakbélben és vastagbélben folyó mikrobás emésztésre korlátozódnak. Az ebben a szakaszban található mikroflóra nagyon hasonlít az összetett gyomrú növényevõk bendõjéhez. Elsõsorban egysejtû baktériumok alkotják, melyek a cellulózerjesztésben vesznek részt (tehát fõleg a zöldtakarmány emésztésében). A legfontosabb jelenségek, melyek a vastagbélben zajlanak, az alábbiak:
	- glicidek lebontása illékony zsírsavakká; - a nitrogén tartalmú anyagok átalakítása magas biológiai értékû baktériumos eredetû proteinné (mely gazdag az állati anyagcseréhez létszükségletû aminosavakban); - a B összetett vitamin komplexum feldolgozása.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a ló az emésztés során elsõdlegesen egyszerû gyomrú állatként viselkedik, másodlagosan viszont összetett gyomrúként; ez elsõsorban a hústermelés miatt vágóállatként és a munkavégzésre tartott lovak esetén bizonyul be, mivel bélrendszerük sokkal fejlettebb és nagyobb, mint a sportcélokra tartott lovaké; ez nagyobb mikrobás aktivitást jelent, ennek következtében a rostos táplálékok jobb felhasználását eredményezi.

2) Tápanyagok Élelemnek azokat az anyagokat nevezzük, melyek általában növényi vagy állati organizmusok, illetve azok részei, vagy feldolgozásukból származó termékek, és melyeket az állatok felvesznek abból a környezetbõl, melyben élnek, valamint melyek képesek az emésztés és felszívódás folyamata után a szervezet számára biztosítani azoknak a tápanyagoknak az összességét, melyekbõl az állat nyeri a biológiai folyamataihoz szükséges anyagokat és energiát (Borgioli E., 1975). Az élelmet alkotó anyagokat (cukrok, proteinek, zsírok, ásványi anyagok, vitaminok, víz) táplálék összetevõknek nevezzük, míg az ezeket alkotó részek a tápanyagok.
a)	Víz: a friss zöldtakarmány bõségesen tartalmazza (70-90%), míg a széna, a szalma, a magok és õrlemények sokkal kisebb mértékben tartalmazzák (10-18%).
b)	Proteinek: elsõsorban a leveles részek tartalmazzák, a szárak kevésbé. Nitrogénes összetevõk alkotják, melyeket aminosavaknak nevezünk, és elsõdleges fontosságúak az állati anyagcserében. Egy részüket maga az állat is kiválaszthatja; míg másik részüket csak a táplálékkal együtt tudja felvenni. A táplálékban található olyan proteineket, melyek tartalmazzák ezeket az alapvetõnek nevezett aminosavakat, "magas biológiai értékûnek" tekintjük, mivel felhasználásuk hatásfoka nagyon magas.
c)	Zsírok: elsõsorban a növények magvai tartalmazzák, más növényi részekben nagyon ritkák, viszont az állati eredetû táplálékban bõségesen megtalálhatók. Nagy energiatartalommal rendelkezõ anyagokról van szó, és az állati szervezetben lerakódva. energiatartalékot képeznek; ezen kívül, amennyiben a bõr alatti szövetekbe is bekerülnek, képesek csökkenteni az állat hõveszteségét.
d)	Szénhidrátok: a növényi szövetek legelterjedtebb összetevõje, mivel a növény tápanyagtartalékait (amidok), sejtmembránjait és az összes "mechanikai" részét (cellulóz) alkotják. A szénhidrátok, gyakorlatilag két csoportra oszthatók:
-	nitrogénmentes kivonatok: a könnyen emészthetõ szénhidráttartalékokat foglalják magukban (amidok, dextrinek, cukrok);
-	nyers rostok: a növény minden rostos elemét magukban foglalják, azaz a cellulózt és hasonló anyagokat. A nyers rost alapvetõ fontosságú az emésztési folyamatok során, mivel elõsegíti a belek mozgását, elkerülve így a táplálék egyhelyben maradását, fõleg a vastagbél kanyarulatiban. Természetesen a túlzott rosttartalom a takarmányban csökkenti annak emészthetõségét; ezért be kell tartani a takarmány úgynevezett "Mennyiségi Együtthatóját" (C.I.), vagyis a szárazanyag (melyet a táplálék minden összetevõje alkot, kivéve a vizet) és a tápérték arányát, melyet Takarmány Egységben fejezünk ki (1 U.F. = 1 kg árpa vagy 2,5 Kg pázsitfélékben gazdag rétrõl származó normál széna tápértéke).
e)	Ásványi anyagok: a növényben tárolt mennyiségük fõleg a vegetációs stádiumtól és a talaj jellegétõl függ. Különösen fontos a kalcium és a foszfor, melyek hiánya negatívan befolyásolja az állat csontozatának fejlõdését. Ezeken kívül fontos még a potasszium, magnézium, nátrium és a cink.
f)	Vitaminok: olyan szerves anyagokról van szó, melyek biológiai szabályozó funkcióval rendelkeznek: ezek tehát rendkívül kis mennyiségben vannak jelen és a szervezet fiziológiai folyamatait szabályozzák. Két nagy csoportra oszthatjuk õket: zsírban oldódó és vízben oldódó vitaminok. A zsírban oldódó vitaminok közé tartoznak az A vitamin, D vitamin, E vitamin, K vitamin; vízben oldódó a B komplex vitamin és a C vitamin. A jó takarmány általában megfelelõ mennyiséget tartalmaz belõlük, de a rossz minõségû szénában, valamint a szalmában kevés van belõlük. D vitaminban különösen gazdag a jó minõségû széna, míg a B komplex vitamin a kalászosok magjaiban található meg nagyobb mennyiségben.

3) Alapvetõ táplálékok
a)	Takarmány: növények vagy növényi részek, melyeket kifejezetten állatok etetése céljából termesztenek vagy hasznosítanak. Aszerint, hogy frissen vagy széna formájában szárítva, illetve silózva adják, megkülönböztetjük a zöldtakarmányt, a szénát és a silózott takarmányt, illetve hüvelyeseket, pázsitféléket és vegyes takarmányt (Borgioli, 1975). A széna kivételével, magas víztartalom jellemzi õket; a nyers rosttartalom 18% és 35% között változik a szárazanyagban, a tápérték 0,35 és 0,85 U.F. között van a szárazanyag egy kilójára.
-	Zöldtakarmány: a tápérték jelentõs különbségei jellemzik, melyek a növények eltérõ kémiai összetételének következményei, a vegetációs stádium szerint. A zöldtakarmány származhat hüvelyesekkel beültetett területrõl (lucerna, lóhere, réti lóhere, koronahere és spanyol édeshere) vagy természetes összetett növényi kultúrával rendelkezõ rétekrõl, száraz vagy öntözött területekrõl, legelõkrõl és legelõ-rétekrõl. Ezeknek a területeknek a jellemzõ növényfajai a pázsitfélék (Lolium italicum, évelõ Lolium, Dactilis glomerata, fesztuka, réti Phleum, stb.) illetve a hüvelyesek (Trifolium repens, Tr.hybridum, Tr. pratense, Medicago lupolina, Onobrychis viciaefolia, Lotus corniculatus, stb.), melyekhez kisebb mennyiségben adódnak más botanikai családok, mint az összetett virágúak, az ernyõs virágúak, a keresztes virágzatúak, stb. Zöldtakarmánynak számítanak a szántóföldi növények (zab, árpa, rozs, takarmánykukorica, cirok, takarmánybab, abrakborsó, stb.) és a gyökér- illetve gumós növények (marharépa, cukorrépa, sárgarépa és burgonya).
-	Széna: a mezõn szárított levágott fûfélékbõl származik, ezért a takarmány elveszti víztartalmát, mely akár a 10-20% értékig is lemehet. A széna kezelése a friss fûben tartalmazott szerves anyagok akár egynegyedének elvesztésével is járhat. Az esetek többségében a széna típusait a botanikai eredetük és összetételük szerint különböztetjük meg, tehát lehet természetes réti széna (vegyes növénykultúra) és hüvelyesek szénája. A száraz rétek általában 3 kaszálását tesznek lehetõvé (májusi, augusztusi és harmadik), míg az öntözött területeken akár 5 kaszálás is lehetséges, melyek közül az elsõ 4 alkalmas szénának. A kaszálás idõszaka megegyezik a virágzás kezdetével a vegyes növénykultúrás területeken, illetve lucerna esetén az elsõ és második kaszálás a virágzás harmadánál történik. Minél elõbb történik a kaszálás, annál több a tápanyag és az emészthetõ protein a szénában, melyet akkor is elérünk, ha a korábbi kaszálás miatt a szárazanyag mennyisége kisebb.
-	Silózott takarmány: a silózás olyan technika, mely lehetõvé teszi a takarmány zöld vagy részben szárított állapotban történõ tárolását, így rendelkezésre áll azokban az idõszakokban, amikor a rétek és más takarmánykultúrák nem adnak megfelelõ mennyiségû termést. A silózás megfelelõ eljárás akár a pázsitfélék, akár a hüvelyesek esetén, sõt még az intenzív termesztésû fajtáknál is beválik, mint a kukorica és a cirok. A silózott takarmány, fõleg a kukorica, használható a lovak téli etetésénél, fõleg az elválasztott csikók vágásra való elõkészítésénél; fontos azonban, hogy a silózott takarmány jó minõségû legyen, és olyan takarmányt kapjon az állat, melyben a silózott rész aránya fokozatosan emelkedik, legfeljebb a teljes szárazanyag tartalom 60%-ig.



*Bardigiano kancák a legelõn.*

	A Pármai Egyetem állattenyésztési és táplálkozástudományi Intézete végzett olyan kutatásokat, melyek bebizonyították, hogy a 300 kg élõsúlyú csikók, káros következmények nélkül, legfeljebb 6 kg silózott takarmánykukoricát fogyaszt-hatnak el; francia tapasztalatok arra utalnak, hogy ebbõl a takarmányból ennél jóval nagyobb mennyiség is alkalmazható.

b)	Koncentrált tápok: jellemzõjük a magas tápérték, alacsony rosttartalom és a könnyû emészthetõség. A tápérték 0,65 és 1,35 U.F. között változik 1 kg szárazanyagra. A koncentrált tápok származhatnak mezõgazdasági üzemekbõl is (kalászosok, hüvelyesek vagy más növények magvai), illetve számos mezõgazdasági termék ipari feldolgozásából és átalakításából (korpák, olajos magvak õrleménye, kivonatok, stb.). Ma már nagyon elterjedtek a teljes értékû összetett tápszerek, melyek a megfelelõen elégítik ki a lovak szükségleteit a tenyésztés különbözõ idõszakaiban.

c)	Melléktermékek: mezõgazdasági növénytermesztés, ipari termelés vagy a mezõgazdasági üzemen belüli kezelés során keletkezõ melléktermékek. Ilyen melléktermékek a kalászosok és hüvelyesek szalmája, a kukorica termesztés maradványai, pelyva, levelek, cukorrépa friss zúzaléka és szára, déligyümölcsök húsa, maláta, törköly és olívapép.

4) Legelõ kihasználása A legelõ a zöldtakarmány kategóriájába tartozik, és gyakran alapvetõ fontosságú teljes értékû táplálékot szolgáltat a lótenyésztésben, fõleg néhány olyan faj esetén, mint a bardigiano is, melyek számára általában a legelõ szolgáltatja a szükségleteik kielégítéséhez kellõ tápanyagokat, még olyan megnövekedett tápanyag igényû egyedek esetén is, mint a szoptatós kancák. A természetes legelõ, fõleg a hegyekben, nem csak teljes értékû és kiegyensúlyozott energia-, fehérje-, ásványi anyag és vitaminforrás a legelõt alkotó fûfélék változatossága miatt, hanem kedvezõ hatást gyakorol az állatok egészségére is a napfény és a mozgás révén. Kimutatták, hogy csak az Appenninek lejtõinek legelõit kihasználva, a bardigiano fajtához tartozó kancák tejtermelése lehetõvé teszi a csikó átlagos napi 1.000 és 1.100 gramm közötti növekedését. Táplálék kiegészítõk alkalmazására tehát csak azokban az években van szükség, amikor nagy a szárazság, esetleg soványabb a legelõ, vagy túl sok ló jut a legelõre. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a hektáronkénti egy felnõtt egyed arány csak hozzávetõleges meghatározás, mert ez az arány érzékenyen változhat a legelõ termékenysége és jellege alapján, fõleg az Appenninekben, ahol gyakran ennek a duplája a kívánatos arány egyedenként. Az Appenninek talaja szinte minden esetben olyan jellemzõkkel bír - fekvés, szerkezet, összetétel és elhelyezkedés - melyek jelentõsen megnehezítik a legelõk kihasználását más állatfajokkal és számos lófajtával. A bardigiano viszont kiválóan él és fejlõdik szilaj tartásban is, bármilyen emberi beavatkozás nélkül májustól az elsõ hó megjelenéséig, miután viszont már szüksége van némi gondoskodásra és védelemre. A legelõk kihasználása során jelentkezõ leggyakoribb hátrány az emésztõrendszer parazitás fertõzésének meglehetõsen gyakori elõfordulása. A bélférgekre általában a has alakjának megváltozása (körte alakú) utal, mely fõleg csikóknál fordul elõ, de ennek tünete a szõr fénytelensége és a hasmenés is: mindezek következtében a növekedés lelassul, ezért különösen ajánlatos legalább két alkalommal féreghajtást végezni minden egyeden: a legeltetési szezon elején és végén. A jobb eredmény érdekében a kezelést kb. egy hónappal késõbb ismételjük meg.



A bardigiano, szelíd természete miatt, különösen alkalmas sétalovaglásra, lovas turizmusra és gyerekek lovagoltatására.

5) Tápanyagszükséglet és takarmányozás Az alábbi táblázatban szerepelnek azok a pusztán tájékoztató jellegû adatok, melyek 4-5 mázsás lovak esetén, mint a bardigiano is, a becsült tápanyagszükségletre vonatkoznak, a tenyésztés különbözõ szakaszaiban.

Bardigiano lovak napi szükségletei

F.g.
%

Emészthetõ fehérje
g

U.F.

Ca
g

P
g

Kancák
Párosodási idõszak
Vemhesség 2-8 hónapja
Vemhesség vége
Szoptatás alatt
Szoptatás vége

Csõdörök
Aktív idõszakban
Pihenõ idõszakban

Csikók
6-12 hónapos
12-18 hónapos
18-30 hónapos

25
25

25-30
20
20-25

20-25
25-30

20-25
22-26
25-30

300
350

350
750
600

500
300

700
650
600

4,5
4,5

5,0
8,0
6,5

7,9
4,0

4,5
4,5
5,0

30
40

45
60-65
35-40

60-70
30-35

35
40
40

25
28

30
45
25-30

30-40
20-25

20-25
20-25
20-25

A táblázatban szereplõ elméleti adatok rámutatnak, hogy azok az idõszakok, amikor a legnagyobb a tápanyagszükséglet, a szoptatás idõszakának elsõ fele (4 hónapig) a kancák esetén, valamint az elválasztástól a 18 hónapos korig a csikók esetén.
Az ebben az idõszakban elõforduló tápanyaghiány elkerülhetetlenül hátrányosan befolyásolja ezeknek az egyedeknek a késõbbi fejlõdését és visszafordíthatatlan károsodásukat okozza.
Ezeknek az adatoknak a világosabb értelmezésének megkönnyítése érdekében feltüntetünk néhány gyakorlati példát olyan takarmányozásra, mely kielégíti a különbözõ tápanyagszükségleteket, emlékeztetve rá, hogy megfelelõ körülmények között a legelõk kihasználása a bardigiano ló minden szükségletét kielégíti a tenyésztés minden szakaszában.

Fg.

Pd.

U.F.

A) Kancák a párosodási idõszakban:
Réti széna 6 kg
Koncentrátum (zab) 2 ''
Kiegészítõ Ca/P a.e.*
Összesen

B) Kancák a szoptatás 2. hónapjában:
Réti széna 3 kg
Hüvelyes széna (lucerna) 3 ''
Zab 2 ''
Korpa 1 ''
Árpa 2 ''
Összesen

C) Kancák a szoptatás végén (5. hónap):
Réti széna 6 kg
Lucerna széna 1 ''
Zab 2 ''
Korpa 1 ''
Összesen

D) Csõdörök aktív idõszakban:
Vegyes széna 5 kg
Zab 4 ''
Korpa 1 ''
Kiegészítõ Ca/P a.e.*
Összesen

E) Elválasztott csikók (8 hónaposak):
a) Vegyes széna 3 kg
Lucerna széna 3 ''
Zab 1 ''
Bab 1 ''
Összesen
b) Vegyes széna 6 kg
Összetett kieg. táp** 2 kg
Összesen

F) Nõstény csikók növekedésben (16 hónaposak):
a) Lucerna széna 3 kg
Silózott kukorica 5 ''
Zab 1 ''
Bab 1 ''
Összesen

b) Vegyes széna 5 kg
Összetett kieg. táp** 2 ''
Szárított répapép 1 ''
Összesen

1.770
206

1.976

885
900
206
105
80
2.176

1.770
300
206
105
2.381

1.475
412
105

2.095

885
900
103
88
1.976
1.770
100
1.870

900
340
103
88
1.431

1.475
100
135
1.710

14***

288
160

448

144
270
160
94
146
814

288
90
160
94
632

240
320
94

654

144
270
80
210
704
288
360
648

270
130
80
210
690

240
360
27
627

2,7
1,7

4,4

1,35
1,2
1,7
0,7
2,0
6,95

2,7
0,4
1,7
0,7
5,54

2,25
3,4
0,7

7,2

1,35
1,2
0,85
1,0
4,4
2,7
2,0
4,7

1,2
1,5
0,85
1,0
4,55

2,25
2,0
0,72
4,97

18,0
2,0

(20,0)

9,0
44,1
2,0
1,4
0,8
57,3

18,0
14,7
2,0
1,4
36,1

15,0
4,0
1,4

(20,4)

9,0
44,1
1,0
0,8
54,9
18,0
20,0
38,0

44,1
5,5
1,0
0,8
51,4

15,0
20,0
7,0
42,0

7,8
7,0

(14,8)

3,9
7,2
7,0
12,9
6,4
37,4

7,8
2,4
7,0
12,9
30,1

6,5
14,0
12,9

(33,4)

3,9
10,8
3,5
5,0
23,2
7,8
16,0
23,8

6,6
4,0
3,5
5,0
23,3

6,5
16,0
0,8
23,3

* amennyi elegendõ
** összetett kiegészítõ táp:	emészthetõ protein 18% nyers rost 5 % takarmány egység/kg 1
*** az alacsony rost % tetszés szerinti mennyiségû szalmával kompenzálható